Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érzések

 Zápor

 

Nyakamba hull a nyári zápor,

Langyos, mint könny az arcomon.

Talán a jég is vágja …?

Kopogtat metszőn az ablakomon.

 

Ne sírj! az eső gyakran tesz csodát,

Érlel búzát, elmossa az út porát,

Ám tőle hízik a galóca,

S az mosolyogva oszt sötét halált.

 

Van, kinek szivárványt fest az ég,

S a múltja is megszépült már rég!?

Kopp! a búcsú könnye koppan?

S itt legbelül esik, esik, esik még.

 

 

 

A NŐ

 

Szőke hajszál, mely

a szél szavára

búza-táncot ring veled?

Halk zene, mely

A hárfa húrján

Kecsesen kacsint, s tied?

Tavaszi illat, mely

Egy kósza szellővel

Csalfán búcsút int neked?

 

Csak egy nő,

Ki lehet bűbáj,

És rémisztő fergeteg.

Egy nő, ki

Tűzhelyedben parázs,

Vagy árulód, ki eladta lelkedet. 

 

Csúf békából 

királylány lesz,

vagy szépségből szörnyeteg?

Szemeddel nézel,

De a szíveddel látsz,

Hát nézz meg jól engemet!

 

Amíg...

 

d3000-334-jo.jpg

 

Amíg van napsugár
Addig szívd melegét,
Amíg a felhő esőt ád
Addig idd a vizét.
Míg él az édesanyád
Foghatod a kezét,
Amíg van szerelmed,
Addig becsüld szívét.

Ha nem vigyáztad, elveszett,
Már hiába tennéd.

 

 

 

Második esély 

 

Ázott falevelek alatt tapossuk a múltat,

Ami fájt, gyógyítjuk egymásban szüntelen.

Néhány régi szokás még arcunkra gyúlhat,

Már erős a kötelék, így bántani képtelen.

 

Ajtónkon kopogott az őszbe kacsintó tavasz,

Beengedtük, s belénk költözött a kikelet,

Már nem csak a négy fal és hideg ágy várja,

Végre igazi otthon az, ahová hazamehet.

 

Lehet, hogy kezünket nem fűzi össze a pap,

A hűséghez nekünk nem kell eskü sem.

A házasság az megbukott valahol a múltban,

Elég, ha becsülettel élünk, tisztességesen.

 

Talán az ujjunkon a gyűrű sem lesz arany,

Csak egy tintával karcolt páros, jegyes-jel,

Rajz, mely bőrünkről örökre lemoshatatlan,

Jelenti az összetartozást, és a szeretetet.  

 

Vajon a szerelmünk örök? Csak kaland?

Vagy utunk tovább új családként vezet?

Ha tiszta és óvjuk, míg élünk megmarad,

S öregen is együtt nézzük a hulló falevelet.

 

 

Bizalom

 

Én már nem mertem bízni,
Hogy a fekete újra fekete lesz.
És már nem mertem hinni,
Hogy a fehér, az fehér.
Annyiszor láttam már,
Amint a csaló tekintet kitér.

Most fürkésző, tiszta szemet látok,
Írisze viszonzást kémlel,
Nem süti le pilláját,
Mikor az enyém az övébe fészkel.


Most már újra tudok bízni,
Mert fekete lett a fekete,
És el merem hinni,
Hogy a fehér bizony fehér,
S a jövőben azt látom és hiszem,
Hogy e tiszta szempár valót ígér.

 

 

 

Csalódás

 

_dsc1120.jpg

 

Engem ne temessetek hideg földbe,

kukacok ne rágják testemet.

Hagyjatok a felhőkkel szállni,

a szél had vigyen engemet. 

Röpködni ágról-ágra,

mint kismadár,

úgy akarok.

Lomb alá bújni az éjszakába,

s esőben fürödni

engem hagyjatok!

Ezer porszem leszek,

szelíd vándor.

Hegyre fel, völgybe le...

Ahová szeretnék eljutni,

oda elvisz a végtelen.

Nem fázom majd, ha jön a tél,

nyári nap nem süti bőrömet,

de tavasszal tőlem nyílik majd a rét,

ősszel velem vitorláznak a falevelek.

Nem ér több csalódás,

nem hallok hazug szót,

nem lesz több áruló jel,

és nem fáj majd hideg csók.

Most még itt vagyok...

Élek!

Tétován nézem a múltam,

mely kósza árnyként suhan,

csalódott magány,

füstrajz a tapétán,

elszáll vele minden,

élet, vágyak, ábránd.

Testembe hálni jár a lélek,

álmában elmereng...

Vajon lesz aki felébreszti?

Vagy hagyja meghalni, 

mert éltetni képtelen?

 

 

Féregrágta köszönet

 

 

tn_buvolet.jpg

 

Vádlón tekintek magam elé
S lent a fűben látom,
Amint a kis hernyó falja
Reggeli falevelét.
Köszönöm neked
Te ronda kis féreg!
Megvilágosítottad elmém..
Hogy szememben drága,
S hogy elforduljak, várja,
Jaj! ő a hernyó, én meg a levél...
Ha-ha! Két szerelmes szív,
Kiket néha más kaland hív?
Préda kell nekik, nem tarka rét!
Céda-préda én nem vagyok,
Magamat nem tagadhatom.
Maradok kedves,
Vak-vágyam elment,
nekik meg jó fejtörést!

 

Vágy

 

 

d90-035.jpg

  

Már negyedszer hízik

kerekre a hold,

és vágyam még

mindig parázs marad.

Pusztító orkán

bár szította volna tüzem,

de lágyabb szellőt várok,

talán erre halad.

 

Most szélcsend van.

Csak álmomban izzik

mélyen belül a gondolat,

ringnak a virágok

remeg a falevél,

fülembe szél sóhajt....

egyszer eljön

és örökké tart a pillanat.

 

 

Angyalokkal suttogó / In memoriam Makovecz Imre

 

 

a-minta.jpg

 

Csak csöndben szólj! De várj!

Ne is szólj, csak szállj! 

Gyűjtsd az éj fonalát!

Az vezet oda át.

 

Sok buzgó fény-takács

Hold-szálból fon églétrát, 

Vár az égi vándorlás, 

Álmodat angyalok vigyázzák.

 

Ott felhőből épül majd a ház,

Díszleted lesz a szivárvány, 

Templomodra csillag száll,

S harmatból szőtt angyalszárny.

 

A tejutat áttervezheted, 

Az égi ács épít majd Veled, 

A kovács is Neked kalapál,

Építhetsz égit, a földi után!
 

Most hallgass éj-muzsikát, 

Neked zenél szélhárfám,

Az éjkapu bezárult már,

S lent érted ég a gyertyám.

 

 

Idő

 

spiral.jpg

 

Idő! Vánszorgó, lusta némber!
Hát ki vagy Te, hogy engem
Kétségek között vergődni hagysz?


Lomha, csigamód járó kényszer!
Meddig tervezed, hogy nekem
virrasztó, könnyes éjszakákat adsz?

Kapd fel mankóidat végre!
Repülni akarok, szállni a messzeségbe,
Hogy visszatekintve megmutasd,
Szerettek, vagy csak kisded játék a múltam?
Hogy meglássam amikor vén leszek,
Az, hogy jó voltam, az jó volt valakinek?

De mégsem.....
Hess álom! Nem kell!
A tükörben tisztának látom magam.


Zord időnek ólomsúlyú lépte!
Ne kímélj! Legyünk túl rajta végre,
Ha gyötörni pont engem akarsz!

 

Ne sírj!
 

feszulet-hitehagyottan.jpg

 

 

 Amikor szerelmes ölelésben repül a lélek

Angyalszárnyú felhők karjában,

Amikor hideg, fájó kínban merevedik a test

Rideg markú rögök rabságában, 
 
Ne sírj!
 
A könnyek nem sokat érnek.
 
 

 

Aki elment, mosolygó szikrával kacsint le

Aranyló csillagok közt pompázva,

Aki maradt, könnyező párában békél meg

Szelíd emlékek simogatásában,

Ne sírj!
 
A csend visszhangzik érte.

 

 

 

Álom az álomban

 

akt2.jpg

 

 

Törj - zúzz, vágyak viharában tomboló vad álom!
Tépj - rágj, képzetek sodrásában tova úszó mámor!
Csípj - marj, reményeidtől megfosztva mindenáron!
Húzz - vonj, szenvedélyektől részegülve! Légy bátor!


Szelíden szeress ha ébredek, most arra vágyom!

 

 

Rémálom

 

rossz-alom-2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Szárnyak, csőrök tépnek, marnak,

Álom, őrület miért nem hagynak?

Félelem, iszony! Ne gyötörj hát!

Ébredés! Miért nem jössz már?

 

 

Kéz a kézben

 

kapcsolat-2-2.jpg

 

 

Kéz a kézben szerelmünkkel? 

A vágy, a féltés az odaadás.

Kéz a kézben gyermekünkkel

A minden, az örökkévalóság.