Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Félelem (regény)

Félelem

 

Vidám reggelre ébredtem. Egyedül voltam otthon. A gyerekek a mamánál nyaraltak éppen. Az erkélyen teázva, percekig hallgattam a kismadarak énekét. Csiviteltek, csacsogtak a zöld lombok között. Akkor még nem sejtettem, hogy egy ilyen kedves, pacsirtadalolós reggelt félelmetes éjszaka követheti. Kedvem lett volna a madarak közé mászni és velük együtt énekelni a tavasz hangjait. Egy kedves dalt dúdolgatva mentem zuhanyozni, majd felfrissülve, illatosan álltam a szekrény előtt.
- Mit is vegyek fel?- törtem a fejem. Szoknya, vagy nadrág? Póló, vagy blúz? Passzos, vagy laza? Fekete, vagy fehér? A nők örök dilemmája. Végül, egy éppen térd fölött érő fehér, enyhén bővülő szoknyát választottam, fekete passzos felsővel. A dekoltázsnál a mellet kiemelő érdekes anyagcsavarással. Fekete, tűsarkú szandált húztam. A sminkem is egyszerű volt, éppen csak leheletnyi. Csinosnak éreztem magam, ez önbizalmat adott. Diszkrét parfüm és indulhattam dolgozni.
Az utcára érve elismerő pillantásokat véltem felfedezni az emberek tekintetében, különösen egy, a sarkon várakozó magas, sportos férfi szemében.
- Mintha már láttam volna valahol! – kutattam az emlékeimben, de nem jött a világosság, hogy hol és mikor. Határozott léptekkel indultam a munkahelyemre, egy, a közelben lévő családi ház tetőtéri irodájába. Sok ember volt az utcán úgy, mint más reggeleken, ezért csak a sarkon befordulva, a csendesebb utcában hallottam meg a mögöttem kopogó lépteket. Hátranéztem, a magas, sportos férfi volt.
- Miért ne jöhetne mögöttem? – gondoltam, neki is lehet erre dolga. Bementem a boltba, hogy a szokásos joghurtomat megvegyem. Amint kiléptem az ajtón, láttam, hogy a férfi épp a kirakatot bámulja. Bátran lépkedtem tovább, de már figyeltem a cipője kopogását. Lassítottam a következő kirakat előtt, a kopogás is lassult, kopp…..,kopp….,kopp. a mozinál megálltam, csönd lett, újra indultam, most már gyorsabb léptekkel, kopp, kopp, kopp, kopp, hallatszott mögöttem. Végre a kapuhoz értem, a kulcsot szinte beledöftem a zárba, gyorsan becsuktam, és kimerülten dőltem a falnak. A léptek is megálltak egy kis időre, majd távolodni kezdtek.
Az aprócska irodámban nyugalom várt, az asztalon rend, az előkészített íratok szépen, sorban feküdtek egymás tetején. A virágcserepekben a zöld és virágzó növények, a reggeli hangulatomat hozták vissza. Készítettem egy csésze teát. A madárcsicsergés helyett azonban a telefon szólalt meg, Megkezdődött a munka. Szerződéseket írtam, különböző cégekkel beszéltem telefonon, már szinte el is felejtettem a reggeli izgalmat. 10 óra volt, amikor a joghurtomat majszolni kezdtem. Közben az ablakhoz sétáltam, hogy beengedjem a friss levegőt és az utca zaját. Kitekintve a szemközti ház falának dőlve, ismerős arcot pillantottam meg. A magas, sportos férfit. A szívem a torkomban dobogott.
-Mit akar tőlem? Egy férfi, ha a nő tetszik neki, nem így kezdi az udvarlást. –morfondíroztam magamban. Persze lehet, hogy csak véletlen és nem is miattam áll ott.
Újabb telefoncsörgés zökkentett ki a gondolataimból. A barátnőm volt.
- Ó, de jó, hogy hívsz, érdekes dolog történt velem reggel – meséltem neki a történteket, miután elmondta, hogy a fogtündér elvitte az 5 éves lánya első kiesett fogát, a fia pedig elesett, miközben bicajozni tanult és most nincs bőr a térdén.
Miután kölcsönösen megnyugtattuk egymást, folytattam a munkámat. Egy kimutatást készítettem a havi elvégzett munkákról, mire készen lettem vele, már dél volt. Hozta a futár az ebédet. Kapunyitáskor aggódva néztem szét, de szerencsére nem láttam a férfit. Megnyugodtam egy kicsit, de étvágyam nem volt. Csak a levest ettem meg. Hideg gyümölcsleves volt, ami az egyik kedvencem. A nyalakodásból újra telefoncsörgés riasztott.
Egyik beszállító telefonált, hogy a megbeszélt határidőre nem tudja teljesíteni a megrendelésünket. Ez a hír mozgalmassá tette a délutánomat. Telefonhívások, alvállalkozókkal új tárgyalások, hiszen az elvállalt munkát teljesíteni kell időre, mert ha nem súlyos forintokat kell fizetni kötbér gyanánt. Mikorra rendeződött a probléma, már 4 óra volt.
Hazaindultam. Még útközben is telefonáltam, a főnököm kért jelentést a történtekről. Amikor elraktam a telefont, ismerős hangra lettem figyelmes. Kopp,…kopp,…kopp. Riadtan néztem hátra, újra a reggeli férfi. Szaporára fogtam a lépteimet, mire kopp, kopp, kopp, volt a válasz.
Már féltem. Kikanyarodtam a forgalmas főútra, majd megálltam egy bolt előtt. A kirakat üvegében visszatükröződve láttam, hogy kísérőm is nézelődik mögöttem. Hirtelen bátorságot merítve megfordultam, és a szemébe néztem. Szürke, hideg tekintet nézett vissza rám. Pár másodpercig néztünk egymás szemébe szótlanul. Bírta a tekintetemet, majd pillantása végigfutott a testemen, elidőzve a dekoltázsomon. Én fordultam el előbb. Tovább siettem, már nem kellett messzire mennem a lakásomig. A léptek szorgalmasan kopogtak mögöttem továbbra is.
A szívem a torkomban, a gyomrom összeszorulva a félelemtől, végül hazaértem egyben, sértetlenül.
Az ajtón minden zárat bezártam, a biztonsági láncot is beakasztottam. Az ablak közelébe sem mertem menni. Az előszobában várakoztam egy ideig,
-Itt sem állhatok örökké! Ide már úgysem jöhet be, holnapra meg majdcsak eltűnik.- gondoltam és kifújva egy nagy levegőt, ledobtam a szandálomat.
Egy kockás inget kaptam magamra a fehérnemű fölé, hiszen meleg volt. A konyhában készítettem egy salátát, uborkából, káposztából, sajtból, paradicsomból, majd bekuporodtam a számítógép elé. Megnéztem a leveleimet, a kedvenc festőm honlapján is elidőztem, közben a Republic énekelte a fülembe, hogy kék és narancssárga színekbe öltözött ……..
- Hmmm! Narancssárga!- asszociált az agyam a fehérneműre, amit a kedvesem szeret rajtam. - Milyen jó is lenne, ha itt lenne velem! Kicsit tovább játszottam a gondolattal..
Mire felocsúdtam, már este volt. Tusolás, hajmosás, a szokásos esti kenekedés után ágyba bújtam. A hálószobában felkapcsoltam a sólámpát és Kövi Szabolcs tengerhangos cd-jét kezdtem hallgatni, amikor az erkélyről halk neszezést vettem észre. A kerti bútor lába csikordult a kövön, majd csönd. A szívem újra a torkomban, mozdulni sem mertem. Közben észrevettem, hogy az erkélyajtót nyitva felejtettem, bár a redőny teljesen le volt engedve. Így aztán bátorságot merítettem és felkeltem. Az ajtót hangosan csuktam be. Gyors, távolodó léptek hallatszottak az udvarról. Ittam egy pohár vizet a nagy izgalomra, lekapcsoltam a villanyt, a cd-t is kivettem a hifiből. Már éppen kezdtem az álom gödrébe zuhanni, amikor újra krrrrrr, ssssszzzzzzz, majd ismét csönd. Pár perc után újra. Egyre bátrabb pakolászás hangjai szűrődtek be. A redőny résein keresztül láttam, hogy az erkélyen egy árnyék imbolyog. Egyre bátrabban rendezkedett. Az ablakpárkányról a kaktuszaim a földre kerültek, az alak a székről az asztalra mászott, hogy megközelítse a redőny felső részén a ritkább réseket. Szorosra csuktam a szemem, és kétségbeesett imába fogtam.
-Istenem! Ugye nem a múlt héten, a városban kiirtott család gyilkosa? Kérlek vigyázz rám! Adj erőt, hogy túléljem! – gondoltam végig kétségbeesetten.
Résnyire nyitott pilláim alól láttam, hogy az alak ott áll az ablakban az asztal tetején és befelé bámul. Az utcai világítás gyengén megvilágította, esküdni mertem volna, hogy a nappali kísérőm volt. Igyekeztem a takaróm alá bújni, amennyire csak tudtam. Egyszer csak eltűnt a sziluett, és az ajtó redőnye felől hallottam matatást. A redőny lassan kezdett felcsúszni, én pedig már magamon kívül remegtem az ágyban. A férfi a vállával tartva a redőnyt, az ajtó kilincsével matatott. Az erkélyen tartott söprű nyelével kitámasztotta a redőnyt.
A hangok a félelemtől felerősödtek a fülemben. Már szinte levegőt sem mertem venni, úgy éreztem, a zihálásom kihallatszik az udvarra is.
-Atyaég! Mi lesz most? – gondoltam végig kétségbeesetten a lehetőségeket.
-A telefonom az asztalon, az legalább 3 lépés. Mit csináljak? – kérdeztem magamtól várva az isteni szikrát, ami általában átsegít a lehetetlen helyzeteken. Most nem volt szikra. Sőt … Csak a félelem hangjai kattogtak a fejemben.
Egy, még annál is nagyobb kattanást hallottam, majd láttam, hogy az ajtó lassan, nyikorogva nyílik befelé.
A félelmetes, aznap már sokszor hallott koppanások közeledtek az ágyam felé.
Kopp, ………..kopp,……………kopp………..
Az izzadtság már folyt a hátamon, a levegő kevés volt, a halántékom lüktetett, a vér már nem akart elférni az ereimben…….
Az ágyban, ha lehet még kisebbre húztam magam.
-Istenem! Tégy valamit! Meg akar ölni? Mi lesz a gyerekeimmel? Nem ölelhet többé a kedvesem? Nem lehet, hogy ennyi volt az életem! – szűköltem, miközben a léptek tovább közeledtek.
Azt hiszem elájultam pár másodpercre. Már minden összefolyt, a léptek zaja keveredett a légzésemével. Az alak megállt a szekrénynél. A polcon lévő faragott dobozt nézegette.
A hegyikristályt tartottam benne, amit a gyerekeimtől kaptam egy kirándulásról. Igazán ez egy medál volt, csak elszakadt a hozzá tartozó lánc a napokban. Azt mondták, szerencsekő.
A férfi kinyitotta a dobozt és kivette a kristályt. Mintha elégedetten sóhajtott volna. Egyszer csak felkapta a fejét, majd gyorsan zsebre dugta a követ és elindult az ajtó felé.
Ekkor már én is hallottam a neszt.
-Húú, mi ez? Ketten vannak? Esélyem sincs! Esetleg valaki, aki nekem segít? – reménykedtem.
A férfi kiment az erkélyre, majd elszabadult a pokol.
-Ne mozduljon! – harsant a felszólítás. Ekkor futó léptek, kiáltások, autózúgás zavarták meg az udvar éjszakai csendjét.
Én még mindig nem mertem mozdulni.
- Van bent valaki? –kérdezte egy hang az udvar felől.
Nem tudtam, merjek-e szólni, úgy döntöttem, inkább hallgatok.
- Kérem szóljon ha bent van! Rendőr vagyok. – hallatszott a kérés.
Erre már ki mertem dugni az orromat a takaró alól. Csöndben felvettem a köntösömet és felkeltem az ágyból.
-Itt vagyok!- szóltam rémült hangon.
-Bejöhetek?- kérdezte a rendőr.
-Jöjjön!- mondtam, és bátorságot merítve felkapcsoltam a villanyt.
Pár perc múlva egy rendőr dugta be a fejét az erkélyről, majd leült a kanapéra, és jegyzetelni kezdett. Az egész napot el kellett mesélnem, onnantól, hogy megláttam a férfit. A történet végén a rendőr elmosolyodott.
- Hölgyem! Emlékszik, hogy előző este a cipőbolt előtt majdnem ellökte Önt egy férfi?
- Ó! Tényleg. Tudtam, hogy ismerős valahonnan. – kaptam a fejemhez.
- Akkor már jó ideje követte Önt. –szólt a rendőr. - Azóta a nyomában vagyunk.   
- Szólhattak volna nekem is! – mondtam felháborodva. –Hagyták, hogy halálra rémüljek?
-Ne haragudjon ránk, ha figyelmeztetjük, elárulta volna a mozdulataival. Így természetesen tudott viselkedni. Mi pedig vigyáztunk Önre! – próbált megnyugtatni a rendőr.
- De mire kellett neki a hegyikristály? –kérdeztem értetlenül.  
- Tegnap abban bízott, hogy a nyakában találja a medált- mondta titokzatosan.
-Azt hittem valami kéjgyilkos és meg akar ölni!  - morfondíroztam hangosan.         
- Az is előfordulhatott volna, ha nem találja meg, amit keres. - közölte részvéttel a rend őre.
Kérem, most már zárkózzon be. Holnap, amikor tud, jöjjön be a rendőrségre, felvesszük a jegyzőkönyvet.
Nem igazán tudtam megnyugodni. Bezártam az erkélyajtót, a biztonság kedvéért még a fotelt is az ajtó elé húztam.
- Nem mintha megakadályozhatna egy betolakodót, de legalább lassítja a bejutást, - gondoltam magamban. 
- Egész éjjel forgolódtam, rémálmaim voltak. Pedig, ha tudtam volna, hogy ez még csak a kezdet……
Reggel 8-kor már a rendőrségen voltam.
A már tegnap este megismert nyomozó irodájába vezettek.
Az asztalon tábla: Nagy Zoltán százados.
-Üdvözlöm! –köszöntött a nyomozó. –Térjünk is gyorsan a tárgyra. A tegnap elmondottakat már begépeltem, pár kérdést tennék még fel.
- A gyerekei honnan hozták a kristályt? – érdeklődött.
- Jordániából, már két éve. – És már pörögtek is gondolataim, hogy ugyan mi köze a kristálynak ehhez az egészhez, Egy egyszerű medál. Mi lehet olyan különleges benne? A gyerekeim bajba keveredtek volna? Az kizárt, hiszen mindig őszinteségre neveltem őket. Amikor valami csibészséget követtek el, akkor is bevallották. Vagy valaki felhasználta őket úgy, hogy nem is tudtak róla? Mi lehet itt a háttérben? – törtem a fejem, de semmi okos, hihető dolgot nem tudtam kitalálni.
- Ha jól emlékszem Aqabában jártak, ott vásárolták emlékül, de részleteket nem tudok. – még pár, számomra érthetetlen kérdést tett fel a nyomozó, majd teljes titoktartást kérve elengedett.
Most lettem csak ideges igazán. Az utcára alig mertem kimenni, mindenkit gyanúsnak találtam. Úgy éreztem állandóan követnek. A kenyérboltban vásárolt kiflit is ketté vágtam, mielőtt megettem, attól való félelmemben, hogy valamit belerejtettek.
-Atyaég! Ez már üldözési mánia.- gondoltam. Na most kell nagyot sóhajtanom és úrrá lenni a pánikon.
Mikor hazaértem, felhívtam a gyerekeimet, bár megígértem nekik, hogy nyugton hagyom őket a nyaralás alatt, de aggódtam. A telefon kicsörgött már legalább 15-öt, nem vették fel.
5 perc eltelte után újra próbáltam, semmi eredmény. A következő fél órában újra és újra hívtam őket, már szinte eszemet vesztettem az aggodalomtól, mire végül is sikerrel jártam.
- Hol voltatok ennyi ideig?- kiabáltam bele a telefonba köszönés nélkül.
- Képzeld Anya, kirándultunk a hegyen, meg erdőbe is voltunk, meg barlangban, meg láttunk mókust, és …- és még sorolta volna Gergő.
- Jaj kicsim, de jó, hogy semmi baj!- vágtam bele az élménybeszámolóba.
- Ott van melletted Tamara? Szólj neki kérlek!- közben pedig törtem a fejem mit is füllentsek, hogy ne ijesszem őket halálra.
- Szia Anya! De jó, hogy felhívtál minket, már hiányoztál! – csicseregte kicsi lányom.
- Szia Kincsem! Egy nagyon fontos dolog miatt hívtalak benneteket. Jó lenne, ha vissza tudnátok emlékezni arra, amikor Jordániában voltatok, hogyan is történt, amikor azt a kristály medált vettétek nekem, és milyen is volt az a bazár, vagy piac? A Sári néni a szomszédból holnap indul oda, és érdeklődött. Szeretnék segíteni, mert nagyon tetszik neki a medálom, ő is szeretne olyat vásárolni.
-Oké Anya, elmesélem.- mondta Tamara.
- Aqabában a Crystal Hotelben laktunk. Esténként jártunk a bazárba és a piacra, mert napközben nagyon meleg volt. Egyik este a hőmérő 49 fokot mutatott. A szállodától balra indultunk, majd jobbra az első kis utcán végigmentünk, ami a piacra vezetett. Mindig nagy tömeg volt, lehetett kapni gyümölcsöt, ruhát, meg húst, amit elleptek a legyek. Az eladók nagyon barátságosak voltak, mindig meghívtak minket kávéra, teára.- sorolta a kis cserfes.
- Az egyik ruhás pavilonnál volt egy idős és egy fiatalabb árus is, akik beöltöztettek minket. Az arcunk takarására "nikábot" kaptunk, a ruhánk tetejére "csadort", a fejünkre pedig "hidzsábot", hogy ne látszódjon a hajunk. Furán éreztem magam benne, jó, hogy itt nekünk nem kell ilyet viselni. Majd biztosan Sári nénit is beöltöztetik. Jól fog mutatni a 120 kilós habtestén ez a ruha, eltakarja majd az úszógumiját a derekán.- folytatta, közben jókat kuncogott az ötletén.
- Továbbhaladtunk, emlékszem az egyik gyümölcsárus nagyon finom sárgadinnyét nyomott a kezembe. Hamarosan megérkeztünk a bazársorra. Itt már teljesen zárt helyen, üzletekben árulták a ruhákat, ékszereket, cipőket, parfümöket, édességet, ajándéktárgyakat, sok boltban lehetett hennatetoválást is kérni. Kár, hogy az enyém már lekopott. – itt eszembe jutott, mennyire dühös voltam, amikor megláttam, azt hittem valódi tetoválás, és még korainak tartottam a 14 éves korához.
- A medált, ha jól emlékszem, egy aranyműves utáni üzletben vettük, ahol hastáncos ruhát is lehetett kapni. Ajánlom ezt is Sári néninek, ne hagyja ki, csinos lesz benne.- szegény Sári nénit én is elképzeltem, aggodalmam ellenére sem bírtam ki nevetés nélkül. Szegény biztosan csuklik most, gondoltam magamban, pláne, hogy biztosan eszébe sincs Jordániába menni.
- Ahogyan mentünk üzletről üzletre, egyszer csak észrevettük, hogy jön mögöttünk egy nagyon fura alak. A Gergőnek a könnye is folyt, amikor ránézett. Nem győztünk rászólni, hogy ne bámulja, és főleg ne nevessen az arcába. De nem érdekelte. A végén már ez az alak is vele nevetett és kérdezgette tőle, hogy –Madjar? Madjar?- na az én kisöcsém ettől még jobban vihogott. Féltünk, hogy be fog pisilni. Szóval kész vicc volt. – Gergő tényleg nagyon vidám kis fickó, még a fűszálon is tud nevetni, emlékeztem vissza.
- Végül bemutatkoztak egymásnak a Gergő és az arab, akinek Szelim volt a neve. Összeismerkedésük után jött velünk mindenhová. Még jó, hogy a felnőttek is ott voltak, mert kicsit féltem volna tőle, meg persze vicces is volt. Talán még Sári néni is látni fogja. Nagyon fekete bőre volt, mint a cipőboksz,  a fehér "szob" eltakarta az óriási pocakját, mintha hálóingben lett volna, persze ott a férfiak mind ilyet hordanak, a fején "kafijja", mint egy kendő, amit lefogott egy fekete "ikálnak" nevezett glóriaszerű valami, aminek a végén piros bojt volt. Tényleg mulatságosan nézett ki. A Gergő már most is nevet, amint neked mesélem. Tudod, a Gergőnek is vettünk ilyet, majd jó lesz neki a jelmezbálba, csak a pocakját kell megnöveszteni. Ja, és nagyon bozontos szemöldöke volt.- szinte hihetetlen, hogy milyen megnevezéseket jegyzett meg ez a kis okos, örvendeztem büszkén.
- Az üzletben, ahol a láncot vettük neked, felpróbáltam egy hastáncos ruhát is.- folytatta Tamara. - A ruha nagyon tetszett rajtam Szelimnek, és mutogatni kezdte az ékszereket, főleg egy láncot, hogy azzal még szebb lenne. Gyönyörű volt, csillogott a medál rajta. Kiderült, hogy hegyikristályból van, a lánc, pedig ezüst. Nem bírtuk otthagyni, így megvettük neked. – kezdtem nagyon figyelni, éreztem, hogy most valami nagyon fontos információ következik.
- Majd tovább mentünk, a fura alak azt hittük már lemarad, szinte kerestük a tömegben, már hiányzott a nevetésük a Gergővel. Egyszer csak újra előkerült és mutogatott, hogy álljunk meg. Hozott egy ugyanolyan láncot medállal, mint amit vettünk. Azt mondta akkor már angolul, hogy az eladó véletlenül a kirakati darabot csomagolta be és megkérte őt, hogy cserélje ki erre a szép fényesen csillogóra. Hát tényleg sokkal fényesebb és csillogóbb volt, így ki is cseréltük.- torkomban dobogott a szívem, ahogyan ezt mesélte, csak bízni tudtam abban, hogy nem következik már semmi rosszabb.
- Utána már véglegesen megszabadultunk az arabunktól Gergő nagy bánatára, mert ő nagyon élvezte a társaságát, meg hogy tud valakivel angolul beszélgetni.- mesélte Tamara elég nagy részletességgel.
-Hát ennyire emlékszem Anya! Jó utat Sári néninek! Aztán majd fotóztassa le magát, mondd meg neki! – viccelődött tovább Tamara.
Végre megtudtam, amire kíváncsi voltam, így aztán rövidre zártam a beszélgetést, lelkükre kötöttem, hogy vigyázzanak magukra, egymásra és a mamára is, majd elköszöntem. Fejemmel a falnak dőlve próbáltam bogozni a kusza szálakat. Na, most mit tegyek? Elmondjam a rendőrségnek?  Ekkor már szinte biztos voltam abban, hogy a medálnak kulcsszerepe van.
 
 És most kalandozzunk el az arab világba.
 
Aqaba főutcáján egy sikátorban járunk. A sötét kapualjban, 3 arab férfi meditál, azonban ráncolt homlokuk elárulja, hogy nem "alfában" élvezik a paradicsomi tájakat, inkább valami gonoszságon törik a fejüket. A legmagasabbik éppen felnéz, a szemében gonoszság villan. A lábánál fekvő újságot kezdi nézegetni, abban is bekarikázott című cikkre fókuszál.
 
"Star of South Africa
A 83,5 karátos csiszolatlan gyémántot egy bennszülött pásztor találta 1869-ben Griquatown mellett. E gyémánt megtalálása gyémántlázat indított el és a területet keresők százezrei árasztották el. A pásztor kicserélte a gyémántot egy farmerrel 500 juhért, 10 ökörért és egy lóért. A briliáns csepp formájú csiszolása után a gyémánt 47,69 karátot nyomott és az ára az utolsó ismert eladásánál 225 000 font volt. A jelenlegi tárolási helye nem ismert, de időnként megjelennek fényképek, melyek bizonyítják, hogy továbbra is forgalomban van."
 
Félelmetes vigyor torzítja el amúgy is agresszív vonásait.
-حتىلنا ،يجب ان ننتظرلوضععلامةلدينا. (Már a miénk, csak ki kell várni, hogy a markunkba kerüljön.)- hörögte az arabok tipikus hanghordozásával.
- إذا كانتدفق الدمإليه ،ثمالحماقة! (Ha vérnek kell folyni érte, hát folyjon!)
Erre aztán a másik kettő is felnézett, és vele örvendeztek.
- Gyertek! Igyunk egy kis tejet- mondta röhögve, majd hirtelen a fejük fölé húzott sátor alatt meghúzták a butykost. Valószínűleg megerjedt benne a kecsketej, mert erős pálinkaszag kezdett terjengeni.
- Ezek a magyarok, finom tejet készítenek- vihogtak tovább, egyre mocskosabb történeteket meséltek nőkről, gyilkosságokról, vérről, áldozatokról, majd lassan köpenyükbe burkolózva elcsendesedtek és hamarosan békés hortyogás hallatszott a kapu alól.
Egy árnyék suhanása látszott, majd az utcán sietős léptek koppanása hallatszott. A következő sarkon befordult és egy jellegzetes arab épület kapuján ment be az ismeretlen. A szobába lépve, a mennyezetről érkező fénycsóva megvilágította arcát. Magas, intelligens tekintetű kopasz, európai férfi volt. Nyakkendőjét meglazítva, fáradtan dőlt a kanapéra. Kicsit csukott szemmel pihent, később felkelt és jeget dobott egy pohárba, wiskhyt töltött rá, majd egy hajtásra megitta. Ezután a mobiltelefonért nyúlt és tárcsázott. A telefon kicsörgött, kattanás hallatszott.
- István! Te vagy? - szólt bele a kopasz férfi. - Péter vagyok. A madárkák megfigyelés alatt. Mindenre elszántak, óvatosnak kell lennünk. Bár azt hiszik, sikerült elterelniük a figyelmünket az otthoni rablással. Nem is sejtik, hogy résen vagyunk.
- Rendben! –hallatszott a vonal túlsó végéről. –Óvatos légy, és ha veszélyben vagy, tűnj el, akkor átveszi a helyedet Ákos. Bármely pillanatba készenlétben áll. Egyébként biztos, hogy megbízható? Semmilyen nyomozati anyagot nem találtam róla. Valaki fölülről segítette be ebbe az ügybe. Talán már túlkonspiráljuk ezt az ügyet, nem gondolod? Veszélyes az is, ha valaki nagyon ismert, de az is, ha semmit nem tudunk róla.
- Én sem tudok róla többet.- mondta Péter. – Bízzunk saját magunkban, ez az egy esélyünk van. A holnapi akció remélhetőleg sikeres lesz. Ha utána nem jelentkezem., a B terv lép életbe.  
Majd jó éjszakát kívánva elköszöntek egymástól. Péter pedig egy Aqaba térkép böngészésébe kezdett. Az ujjával vonalakat húzott egyes utcákra, az agya tárolta az adatokat. Ebben a szakmában, ha valaki nyomot hagy, az életébe kerülhet.
Újra a telefonért nyúlt és tárcsázott.
-Ákos vagyok- hallatszott a vonal túlsó végéről.
-Itt Péter! Minden rendben? Felkészült a holnapi akcióra? Délben az Al……(némi szünet) Far étteremben ebédelek. 12-kor ott találkozzunk, hogy az esti kiruccanásunk előtt megismerkedjünk. –mondta Péter elgondolkodva.
- Rendben, 12-kor ott leszek. Jó éjszakát! –köszönt el Ákos.
Péter a telefont letéve elmerengett. A rossz előérzet okozta gyanú, nem hagyta nyugton. Ismét tárcsázott, majd arabul beszélt pár percig egy férfival nagyon halkan, az Al Cazar Hotel Restaurant kifejezés is elhangzott és a 11 órás időpont. Végül elégedett, titokzatos mosollyal köszönt el.
 
Reggel a sikátorban a három férfi rossz kedvűen ébredt. Ha lehet, még több gonoszság látszott a résnyire húzott szemükben. A legmagasabbik férfi zsebében megcsörrent a telefon.
 
- Itt Abdul! – szólt bele a készülékbe.
- Igen uram! Rendben! Úgy lesz. – mondogatta alázattal, majd elköszönt.
- Megkaptuk az utasítást!- szólt a többiekhez.
- Ti ketten az Al Far étterem elé mentek koldulni. Ha kidobnak benneteket, a túloldalon várakoztok. A jel füttyszó lesz, amikor meghalljátok, megfigyelitek, ki megy be éppen az étterembe. Ő lesz a madárkánk.- mondta gonosz mosollyal.
- Amint kijött az étteremből, utána mentek és elkapjátok. Nem kell óvatoskodni vele. Ebédre is megehetitek.- röhögött fröcsögő nyállal. –Nekem máshol lesz dolgom. Amint végeztek, ide jöttök vissza. De aztán nehogy kövessen valaki benneteket, mert akkor jajj nektek. – a másik kettő pedig tudta, hogy ez nem szimpla fenyegetés. Abdul ha kell a nyakukat is elvágja.
- Na! Mindenki menjen a dolgára - mondta Abdul és már el is tűnt, mint a kámfor. A két koldusjelölt is szedelőzködni kezdett.
A napsugarak Péter ablakán is bekukucskáltak, a férfit még ágyban találták. Álmosan nyújtózkodott, majd fürgén pattant ki az ágyból. A konyhába ment, felrakta a teavizet, majd zuhanyozott, borotválkozott, amíg elkészült a tea. Csészébe töltötte a finom aromával gőzölgő italt és a kanapéra ült, hogy teázás közben átgondolja a napi feladatait. Borús árnyak futottak homlokán. Tudta, hogy nem lesz könnyű napja. Persze egyik napja sem az. Futni a halál elől, futni az életéért. Ez már megszokott sport volt a mindennapjaiban. De már nem volt tét, miért féltené az életét? Már nem volt kiért. Eszébe jutott egy kedves arc, szőke hajszálak, majd gyorsan megrázta a fejét, hiszen elhanyagolta, késő bánat. Már biztosan nem állna vele szóba. Marad a versenyfutás. Egy magafajta nyomozó nem romantikázhat. Idáig jutott a gondolataiban, amikor kopogtattak. Mielőtt az ajtóhoz ment, megtapogatta a derekán a fegyverét, majd ajtót nyitott.
- Jó reggelt uram! Én hozni tejet! – mondta a fura akcentussal beszélő arab férfi, és már belül is került az ajtón. Vizsgálódó tekintettel nézett körül, majd mikor látta, hogy nincs rajtuk kívül senki a szobában, beszélni kezdett.
- Uram! Reggel hallottam egy beszélgetést, ahogyan megbeszéltük, jöttem beszámolni. Az Al Far étterem előtt lesz két koldus, valaki füttyjelet fog adni, amikor Ön az étterem elé ér. A tervük az, hogy majd amikor távozik az étteremből, Ön után lopakodnak és elkapják. – számolt be az arab.- Óvatos legyen uram! Ezek mindenre képesek.
-Rendben Hasszán! Köszönöm a figyelmeztetést!- mondta Péter és a zsebéből pénzt húzott elő, majd az arab markába nyomta. – Erről másnak egy szót se, és ha újabb információja lesz, értesítsen.
- Úgy lesz uram!- majd elköszönt, Péter pedig újra átnézte a térképet és útnak indult. Ekkor már 10 óra volt.
Abdul pásztázó tekintettel érkezett az Al Far étterembe és a telefonon megbeszélt asztalhoz ült. Jelentős pénzösszeget kapott, bátran szemlélhette az étlapot. Nyugodt volt, hiszen az ő feladata csak a megfigyelés. Ha esetleg valami perpatvar adódna, ami persze nem valószínű, akkor esetleg el kell vágnia a Péter nevű nyomozó nyakát. Ez neki már csak rutin feladat, a gondolattól is gyilkos mosoly terült el arcán. Békésen nézelődött és várta a jobbnál-jobb fogásokat. Megelégedetten gondolta végig sorsát, hiszen nála jobb élete senkinek nincs. Dolgoznia nem kell, amire szüksége van, azt megkapja és csak olyat várnak tőle cserébe, ami neki boldogságot jelent. A vér szaga őt örömmel tölti el.
 
Folyt. köv.